Gépi Földmunka
tereprendezés, alapásás, térkövezés

GÉPI FÖLDMUNKA
Vállalkozásunk új tevékenysége a gépi földmunkavégzés! Földmunkáink során különböző típusú gépet például BOBCAT E19 lánctalpas minikotrót, igény esetén négy kerék meghajtású billentős IVECO teherautót is tudunk foglalkoztatni A tereprendezés, házalap ásás, vagy éppen termőföld elterítése igen nehéz munka. De ide sorolhatjuk még a kerítés alapkiásását, csatorna/pince/medenceásást, a föld visszatöltését, tereprendezést, és természetesen a végén összegyűlt sitt elszállítását. Nem korlátozzuk területileg az elképzeléseiket (országszerte foglalkozunk gépi földmunkával), valamint egyaránt állunk rendelkezésükre mind céges, mind pedig magánszemélyek megrendeléseinek is. Gépparkunknak köszönhetően mind a kisebb,- mind pedig a nagyobb volumenű megrendeléseknek eleget tudunk tenni.
TEREPRENDEZÉS
A tereprendezés általában az építkezések kezdeti szakaszában és a végső befejezési munkálatokban jelentkeznek. az építési telkeket és építési területeket minden esetben építkezéshez megfelelő tereppé kell alakítani tehát a fa gyökereket, bozótokat kisebb nagyobb dombokat elegyengetni, hogy azon később kezdetét vegye a zavartalan építkezés.
ALAPÁSÁS
Az alapok, sávalapok, kerítésalapok kiásását lánctalpas BOBCAT E19 kisgépekkel végezzük. Minden esetben előzetes szemrevételezés alapján határozzuk meg, hogy melyik gép alkalmas az aktuális munka elvégzésére. Gépeink alkalmasak a legszűkebb helyeken való sávalap ásásra, akár pincefal mellett, akár közvetlen másik épület mellett 30 cm kanálszélességtől 250 cm mélyen. Az épületek sávalap ásása nagy odafigyelést és pontos precíz munkát igényel, ami nagyon fontos az alapba szánt beton mennyiségénél. Fontos a minőségi kanálválasztás a gazdaságosság szempontjából. Kis méretű gépeink pontosan precízen képesek ásni az alap falának beszakítása nélkül. Fő szempontunk az alapásás során a precíz pontos munkavégzés, a megrendelő kívánságainak figyelembevételével.
GÖDÖRFÚRÁS / LYUKFÚRÁS
A legkisebb helyen is beférünk, gyümölcsfák, kerítés oszlopok helyének előfúrása a legnehezebb talajokon is.
TÉRKÖVEZÉS
Ha minket választ nemcsak kedvező árakkal találkozik, hanem minőségi és garanciális szolgáltatással is.
TÉRKÖVEZÉS SZAKASZAI
A térburkolás első szakasza a terület és terepviszonyok felmérése. A terület kiválasztásánál figyelembe kell venni a későbbi terhelés nagyságát, illetve az időjárási viszonyokat. Mindvégig igazodva az ügyfél elképzeléseihez, igényeihez.
A térburkolat alapterületének tökéletes méretezése a következő szakasz. Esetlegesen a térburkolás látványtervének elkészítése is ebbe a szakaszba tehető. A következő szakaszban elkészítjük a térburkolás tükrét. Ezt követi az alapterület előkészítése a későbbi terhelés illetve időjárási viszonyok szem előtt tartásával. Fontos szempont lesz későbbiekben vízelvezető képessége, majd az útalap szegély betonágyban való elhelyezése.
A térburkolás alapjául előkészített poros murva illetve útalap murva elterítése a következő szakasz illetve ennek tömörítése. Ebben a szakaszban a legfontosabb eljárás a térburkolat felfagyásának megakadályozása, finom sóder, kvarchomok, kövező murva alkalmazásával. A térburkolás során, szintén fontos szerepe van a szegélyező kövek tökéletes elhelyezésére, darabolása.
A térburkolatok elhelyezését követően az utolsó szakaszban a térburkolat fugáinak kitöltése következik, majd az egész folyamatot a gumitalpas lejárás zárja.
Építési terület előkészítése, tereprendezés
· Hulladékok összegyűjtése és elszállítása
· Terület lecsapolása
· Terület megtisztítása a növényzettől
· Takaróréteg eltávolítása
· Talajmozgatás: földkitermelés, földfeltöltés, szintbehozás és egyengetés, árokásás
Mélyépítési feladatok és közműépítés
· Gépi földmunkavégzés
· Csatornakotrás
· Betonút felbontás
Bontás
· Precíziós kézi bontás
· Belső és külső gépi bontás
· Épületek, egyéb építmények és utak bontása
· Bontás utáni tereprendezés
